Az autótuning és az iPhone kijelző csere közti összefüggések

Tudom, hogy nem szép dolog, de én kifejezetten utálom, amikor a férjem a hobbijának hódol. Ezt nem azért érzem így, mert szabályozni, vagy korlátozni szeretném az életét, esetleg megakadályozni a barátaival való találkozását, hanem azért, mert az autótuningolást egy időrabló hobbinak tartom. A férjem példának okáért egy régi Ladából próbálja kihozni a maximumot már több, mint egy éve.

Az időrablás mellett a javításnak és az autó kipróbálásnak a körülményei sorra olyan helyzeteket teremtenek, melyek a családunknak jelentős költségekkel járnak. Itt most arra gondolok, hogy mióta a férjem egy bizonyos műhelybe jár a barátaival, azóta már kétszer is kellett új iPhone készüléket vásárolnunk. Erre pedig azért volt szükség, mert a kijelző mindegyik esetben teljesen összetört.

Mondanom sem kell, hogy a férjem üzletember, és gyakorlatilag egy lépést sem tud tenni a telefonja nélkül. Mivel ez a legalapvetőbb és nélkülözhetetlen munkaeszköze, rövid időn belül muszáj pótolni, ha tönkremegy. Ilyenkor jövök a képbe én, akinek a szervizben időpontot kell foglalni. Eddig egyetlen alkalommal sikerült csupán kijelzőt cserélni (méregdrága javítási díjjal), és az sem tartott sokáig. A többi esetben új telefont kellett vásárolnunk.

Ezt a dolgot elmeséltem a minap egy barátnőmnek is, aki egy nagyon jó tippet adott nekem. Ez a tipp pedig nem volt más, mint az, hogy az iPhone kijelző csere 1 órán belül az Allee-ban is megoldható. Az LCDFIX az Allee első emeletén található olyan márkafüggetlen telefon szerviz, amely a barátnőm szerint bejelentkezés nélkül egész héten felkereshető bármilyen problémával.

Kiemelten foglalkoznak például az iPhone kijelzők cseréjével, éppen ezért hívják magukat tulajdonképpen LCDFIX, a kijelző specialistának is, küldetésük pedig az, hogy -mint mondják – “javítsuk meg, ami javítható”. Ezt már a weboldalukon olvastam, az lcdfix.hu-n, mivel mondanom sem kell, hogy amikor hazaértem, azonnal rákerestem a szervizre és örülök, hogy rossz úton jártam régen azzal a gondolatommal, hogy a kijelzőcsere drága. Ebben ugyanis óriásit tévedtem.

iPhone kijelző csere 1 órán belül az Allee-ban

A honlapon természetesen kiemelten az iPhone kijelző cserére vonatkozó tudnivalókat tekintettem meg. Ahogy profikhoz illő, az LCDFIX hangsúlyozza, hogy a megfelelő, minőségi alkatrészek használata az, ami garantálja a javítások során, hogy az eredmény igazán tartós legyen mindig.

Épp ezért az LCDFIX-nél az iPhone kijelző csere során gyári minőségű vagy megfelelő minőségű utángyártott alkatrészeket használnak. Természetesen azt, hogy milyen alkatrészek kerüljenek a telefonokba beépítésre, azt pedig az ügyfelek döntik el.

A cég a kijelző cserére 6-12 hónap garanciát is vállal. Ezen időszak alatt bármikor vissza lehet vinni az adott készüléket további javításra. Abban sem tévedett a barátnőm, hogy az LCDFIX-nél valóban nem kell időpontot foglalni. Bár nem tagadják, hogy náluk is akadnak zsúfolt napok, általában meg tudják oldani az összes  feladatot, mivel egyszerre több technikusuk is dolgozik. Ilyenkor érkezési sorrendben veszik sorra a javításokat.

A honlapon rákerestem az iPhone kijelző cseréjének pontos áraira is, mivel tehát már volt szerencsém megtapasztalni egyéb szervizeknél a borsos árakat. És mintha az LCDFIX a gondolataimban olvasott volna, ugyanis helyettem is feltette a kérdést, hogy egy új készülék vásárlása, vagy a kijelző cseréje esetén jár-e jobban az ügyfél anyagilag? A kérdésre a válasz az LCDFIX szerint egyértelmű, hisz mint írják, a készülék kijelzőjének javítása náluk semmiképp sem haladja meg egy újonnan vásárolt eszköz árának 50%-át.

Természetesen, mint minden javítás esetében, itt is elmondható, hogy a minőségi alkatrészek minden esetben magasabb árat képviselnek a silány, rossz minőségű alkatrészekkel szemben. Vélhetően azonban mindenki tisztában van azzal, hogy egy rosszabb minőségű kijelző csere azt vonhatja maga után, hogy maga a javítás, a szerviz nincs pozitív hatással a készülék minőségére és főképp tartóságára. Az olcsóbb kijelzők ugyanis sokkal könnyebben törnek, karcolódnak, valamint gyorsabban színeződnek is el.

Ezen túlmenően egyéb hibák is előfordulhatnak a nem kompatibilis iPhone kijelzők használata miatt, ami a telefon működésében okoz bonyodalmakat.

Következésképpen tehát az a legideálisabb megoldás, hogyha az iPhone kijelző cseréje alkalmával eredeti vagy minőségi alkatrészeket választunk beépíteni a készülékünkbe.

Az amúgy is kedvező konstrukciójú javítások költségeinek összege még lejjebb tornázható, mert az LCDFIX-nél igénybe vehető egy kedvezményes javítási ár is. Ez abban az esetben lehetséges, ha a megsérült készülék kijelzője bár összetört, nem pixelhibás, és megfelelően működik. Reagál tehát az érintésre is, ennek megfelelően, valójában csak esztétikai hibát okozott esetében a törés.

Ha tehát inkább csak szépséghibáról van szó, akkor a törött alkatrészeket beszámítják a javítási árba. Ez a megoldás átlagban 40-60 százalék kedvezményt jelenthet. A javítási költségen ilyen módon való „spórolás” azért lehetséges, mert az LCDFIX a törött alkatrészeket egy felújítással foglalkozó partnerének továbbítja.

Az LCDFIX Allee telefon szerviz a bevásárlóközpont főbejárat felőli oldalán található, és hétfőtől-szombatig délelőtt 10-től 21 óráig, valamint még vasárnap is nyitva tart délelőtt 10 órától 19 óráig.

A szerviz a javítási szolgáltatásokon kívül foglalkozik még felújított és használt készülékek vásárlásával, valamint gyári kiegészítők, prémium márkás tartozékok és ütésálló védőfóliák forgalmazásával is.

A legtöbb javításukat egy órán belül elvégzik, sőt több olyan professzionális javításuk is igénybe vehető, melyeket akár 30 perc alatt végeznek el – ilyen például az akkumulátor csere is. Ezek után már nem tűnik a valóságtól elrugaszkodott kijelentésnek az, hogy az iPhone kijelző csere 1 órán belül az Allee-ban gyerekjáték.

A begyűjtött információk után már bizakodóbban tekintek a jövőbe, és nem izgulok annyira az iPhone kijelző cseréje miatt – persze csak abban az esetben van ez így, ha azt az LCDFIX-nél, az Allee-ban végzik el a dolgot.